A LEGNAGYOBB HARCOS

Az Igazgyöngy Alapítvány emberfeletti munkával épített fel valamit. Valamit, ami állami feladat is lehetett volna, de mégsem a kormányzat vállalta fel, hanem önfeláldozó emberek csoportja. Nem a mindenkori miniszterelnök, miniszter, minisztérium, nem-tudom-micsoda dolgozik évtizede azon, hogy a nyomorból kiutat mutasson a kilátástalan helyzetben élőknek, hanem az Igazgyöngy Alapítvány.

Nem értem a Buda-Cash történetet és nyilván nem vagyok ezzel egyedül. Röpködnek a találgatások, hogyan is történhet ilyesmi, ki a hibás, egyáltalán, történt-e valóban sikkasztás. Olyan gyanúk is megfogalmazódnak, hogy a vádak alaptalanok, más okok állnak a háttérben. Talán majd kiderül, mi az igazság.

Ami tény: áldozatok vannak. Már most. Már tegnap. Én egyet fogok kiemelni most, mert közel áll hozzám, mert fontos, mert jelentős és mert nincs idő megvárni, ameddig rendeződik a brókercég körüli helyzet. Semennyi idő sincs, egy hét sem, egy nap sem.

Tegnap este olvastam L. Ritók Nóra kétségbeesett sorait. Számomra ekkor vált világossá, hogy nem egy távoli galaxisban történt valami, nem nagytőkések játékába köpött bele az ármány, hanem látható, tapinható baj van.

Az Igazgyöngy Alapítvány emberfeletti munkával épített fel valamit. Valamit, ami állami feladat is lehetett volna, de mégsem a kormányzat vállalta fel, hanem önfeláldozó emberek csoportja. Nem a mindenkori miniszterelnök, miniszter, minisztérium, nem-tudom-micsoda dolgozik évtizede azon, hogy a nyomorból kiutat mutasson a kilátástalan helyzetben élőknek, hanem az Igazgyöngy Alapítvány. Erőn felül dolgoznak hosszú évek óta. Nem segélyosztásban merül ki a tevékenységük, nem eseti segítséget kínálnak. Oktatnak. Végtelenül tehetséges, de a nyomor legmélyebb bugyraiban élő gyermekeknek tanítják meg azt, hogyan kell embernek lenni. A fűtetlen putrikból érkező fiataloknak megtanítják, hogyan álmodjanak élhető jövőt, mit tegyenek azért, hogy az álom valósággá váljon.

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvágy létrehozója, vezetője. Önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek kerültek bajba a Buda-Cash ügy kapcsán. Nagy bajba. Az Igazgyöngy kilátástalan helyzetbe került egyik percről a másikra. Ők a hátrányos helyzetben élő emberek integrálását, nevelését, fejlesztését, segítését tűzték ki célul és tűzön-vízen keresztül végzik a maguk vállalta feladatot. Minden nehézség, minden ellenszél, minden bürokratikus akadály ellenére. Művészeti iskolájukban tanítják a tehetséges fiatalokat. Figyelik és segítik a családokat. Komplex, mindenre kiterjedő módon, centiről centire haladva építik azt az ösvényt, ami kiutat jelent a nyomorból, a tudatlanságból, a reménytelenségből, a jövőtlenségből.

A fiatalok mellett tanítják a szülőket is. Háztartást vezetni, gyermeket gondozni. Tanítják és segítik a munka megismerését, a társadalmi normák elsajátítását, a családtervezés fontosságát, a fogamzásgátlás módszereit. Mindezeken túl lassan, de szívós kitartással igyekeznek olyan szociális védőhálót kiépíteni, amilyet a mindenkori kormányzatnak lenne feladata. Munkalehetőséget igyekeznek biztosítani a környező falvak lakóinak. Mégpedig olyan munkalehetőséget, amelyet ők maguk hoznak létre, nem egy cég, vállalkozás aktuális üzleti érdekei mentén szerveződő közvetítést végeznek.

A művészeti iskolában tanuló gyermekek művei alapján az anyák kötényre, kesztyűre, táskára hímzik a színes álmokat. Ezeket meg lehet vásárolni, bevételhez juttatva a családokat. Igen, bevételhez, a munkáért cserébe. Hogy ne kelljen éhezni. Hogy ne kelljen lopni.

Évek óta működik az alapítvány keretein belül a több nemzetközi díjat nyert biobrikett program. Hogy ne kelljen fázni. Hogy ne kelljen lopni.

Most indult volna egy sáfránytermesztési program, megélhetést biztosítva a többszörösen hátrányos helyzetben élő családoknak. Az alapítvány évek óta készült erre, spórolt, pályázott. Most minden veszni látszik, amiért dolgoztak. Nekik nincsenek hónapjaik, hogy kivárják a Buda-Cash ügy végét. Heteik sincsenek. Napok vannak – talán.

L. Ritók Nóra és munkatársai megmutatták, hogyan lehet, miként kellene integrálni a halmozottan hátrányos helyzetben élő, zömében cigány embereket. Követhető és követendő rendszert dolgoztak ki, működtetnek – és működik! A Norvég Alap pénzeiből részesültek, nemzetközi díjakat, pályázatokat nyernek sorra. A legkevesebb segítséget akár anyagi, akár egyéb téren a magyar kormánytól kapták.

Most van itt az ideje annak, hogy ez változzon. Uraim, a magas kormányban!  Önök percek alatt hoznak döntéseket és viszik azt tűzön-vízen keresztül. MOST döntsenek arról, hogy az alapítvány beragadt pénzeit felszabadítják, megelőlegezik valami alapból. Mindegy, hogyan. A pénz kell! Nem hónapok múlva, hetek múlva, MOST kell! Matolcsy úr két festményvásárlás között intézkedjen, mert azoknak a gyermekeknek, azoknak a felnőtteknek nincs idejük, és holnap jövőjük sem lesz.

Felszólítom a minisztereket, helyetteseket, államtitkárokat és azok helyetteseit, most üljenek az autóikba, hajtsanak Berettyóújfaluba és a silány mázolmányok helyett, válasszanak a pazar-szép festményekből. Vásároljanak festményt, tűzzománcot, grafikát, kerámiát. Mutassák meg, hogy szorult önökbe emberség, hogy képesek az ön- és pártérdeken túl is látni ezt az országot. Tegyék divattá „úri” körökben, hogy hátrányos helyzetű gyermekek festményei lógnak a falakon, s az édesanyák varrta kötényeket használják. Legyen ez sikk, hóbort, bármi, csak működjön!

Most kell segíteni, azonnal! Kell lennie felszabadítható összegnek a költségvetésben. Egy új stadion napi világítási költsége. Egy formatervezett zongora egyetlen billentyűjének ára. Egy „Több tiszteletet” óriásplakát költsége. Egyetlen telefon, egy tollvonás. Most kell, kölcsönbe kell. Hiszen a pénz megvan, de nem hozzáférhető.

L. Ritók Nóra a legnagyobb harcos, akit ismerek. Ne engedjük, hogy egyedül maradjon! Toljuk oda a segítségkérést minden honatya, minden politikus, minden kormánytag orra alá! Ne tudjanak aludni, enni, levegőt venni addig, ameddig évtizedek munkája egy hajszálon múlik. Ameddig az esélyegyenlőségért dolgozó közösség veszélyben van. Segítsünk L. Ritók Nórának és segítsünk ezeknek a cigány fiataloknak, akik elképesztően tehetségesek, segítsünk a cigány családoknak, akik megtanulták a munka becsületét, hasznos és értékes tagjai akarnak lenni a társadalomnak!

Most, mert holnap késő lesz!

Edgar Swan

forrás: http://gepnarancs.hu/

“A kódolt cigányellenesség a mostani bevándorló-ellenességben is jól kitapintható.”

Beszélgetés Ferge Zsuzsa szociológussal a magyarországi szegénységről.

– Több évtizeddel a Horthy-rendszer, és huszonöt évvel a Kádár-rendszer után Magyarországon a tömeges elszegényedés drasztikus méreteket öltött. Valóban jobb volt a Kádár-rendszerben, mint ahogy ezt sokaktól, főképp a ma nehéz körülmények között élőktől hallani? Igazuk van?

Ferge Zsuzsa: Sajnos igen! Szabadsághiányos, mélyen diktatórikus rendszer volt a Kádár-rendszer, amelyik azonban valamennyire lazította a 60-as évektől a szabadság határainak a korlátait, s valószínűleg ’56 sokkjának köszönhetően próbálkozott, hogy az embereknek kevésbé legyen olyan rossz. Félig diktatórikus eszközökkel és félig modern kori eszközökkel, például a modern társadalombiztosítással, az univerzális ellátásokkal és a viszonylag elviselhető iskolákkal, óvodákkal elérte, hogy volt két évtized Magyarország ezer éves történelmében, amikor az emberek túlnyomó többsége biztonságban érezte magát, megélt, kijött a fizetéséből. A meglévő rendszer ’85-ben kezdett repedni. Hogy a jó időszak mennyire a Kádár-rendszer belső sajátosságainak, mennyire a jóléti nyugati államok begyűrűzésének a következménye, ezt kibogozni nem tudom és nem is akarom. Tagadhatatlan, hogy a nyugati kapitalizmusnak sem létezett korábban olyan három évtizede, amikor annyira stabil lett volna a jólét, annyira kicsik lettek volna a társadalmi különbségek, mint 1950 és 1980 között. Nyugat-Európában még van egy kis esély arra, hogy mindez ne múljon el teljesen, nálunk erre ma nem látok sok esélyt.

– Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy most a legrosszabb a szegények helyzete?

F.ZS.: Még a háború utáni időszakra szűkítve is nehéz ennek a számszerűsítése. Nagyban függ attól, hogy mi az, amit a társadalom megtűr, elfogad. Két szempontból állítom, hogy rosszabb a helyzet, mint korában. Egyrészt, akik ma szegények, nagyon szegények, régen viszont nem voltak ennyire távol az átlagtól, tehát a helyzetük valamivel jobb volt a mostaninál. A rendszerváltás óta a társadalom nagy része nyilvánvalóan az újkapitalizmus vesztesei közé sorolható. A többség élménye tehát a zuhanás, tökéletesen tudják, hogy volt jobb. Másrészt az a helyzet, hogy az emberek közel fele egy tisztességes megélhetési szint alatt él, és legalább egy millióan nyomorban, mélyszegénységben. Pedig Magyarország GDP-je eléri azt a határt, hogy egy tisztes szociális minimumot kibírjon.

– A kelet-európai régióban Magyarország helyzete a legkedvezőtlenebb, vagy a kialakult, európai gazdasági helyzet idővel mindenhol éreztetni fogja a hatását?

F.ZS.: Magyarország sokáig a rendszerváltók között az elsők közé tartozott mind politikailag, mind gazdaságilag. A legtöbb mutató tekintetében az élmezőnyben voltunk, mára a mutatók romlottak. Itt csak a szegényég és egyenlőtlenség mutatóira szorítkozom. Kevés olyan szegénységi mutató van, amelyek esetében a 27 ország között a közepesnél jobb a helyünk. A súlyos szegénységben élők aránya, a gyerekszegénység, a társadalmilag szétszakított iskolák katasztrofális eredményei alapján viszont a 25-27. helyekre sorolódunk. A lecsúszások pedig nem álltak meg. A kormányzat kijelentette, hogy Magyarország nem jóléti állam, hanem a munka társadalma. A következmény az iskolai, egészségügyi kiadások zsugorítása és a szolgáltatások romlása mellett a szegény-ellátások fokozatos szűkítése. Egyre inkább az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elve érvényesül. Az elérhető munka pedig csak a közmunka, amelynek bére a segélynél ugyan több, de sem a minimálbért, sem a szegénységi küszöböt nem éri el. Ez a jólét is csak évi néhány hónap, és a munka sem a szegénységből nem emel ki, sem a nyílt munkaerőpiacra nem visz vissza. A szavakkal meg játszanak. Ha valamit korábban segélynek hívtak, azt átkeresztelik, így lett a GYES-ből támogatás. De egy legújabb belső tájékoztató szerint a hivatalos nyelv többé nem használhatja a szegény, a munkanélküli, vagy a civil kifejezést sem, ezekből rendre rászoruló, álláskereső, meg önszerveződő polgár lett. A segélyek 2015-től mind új nevet kaptak, egy részüket megszüntetik, a hozzájutás feltételei szinte a lehetetlenségig szigorodtak. Ehhez még hozzátartozik, s nem elhanyagolható tény, hogy a 2008-ban bekövetkezett válságot követően a Gyurcsány-kormány, utólag pedig az Orbán-kormány egyetlen gesztust sem tett, hogy a válság veszteseit valahogy kárpótolja.

– A tavaly év végi KSH-jelentés azt hozta ki, hogy csökkent a szegénység. Ez az eredmény mennyire támaszkodik valós adatokra?

F.ZS.: Néhány szegénységi mutató valóban csökkent egy-két százalékkal. Statisztikailag ez nem szignifikáns, de jelez valamit. Picit javult tehát a helyzet, de az okokról a KSH nem beszélt. A javulás elsősorban azzal magyarázható, hogy 100-120 ezer emberrel nőtt a foglalkoztatottak száma a közmunkaprogram miatt. Ha valaki semmi helyett ötvenezer forintot kap, vagy, mert gyereke van, hetvenezret, ez a szegénységen nagyon keveset változtat, de a mélyszegénységen azért segít valamit. Ha a mélyszegénységben élő családok egy főre jutó havi jövedelme tíz ezer forint, s a közmunka révén ez 5-8 ezer forinttal nő néhány hónapig, az ott sokat számít. Valójában, ahogy már mondtam, ez az összeg is siralmasan kevés és hosszú távon a bajok gyökerén nem változtat.

– A mélyszegénységben élő gyerekes családok helyzetén nem segít, hogy iskolai jelenléthez kötik a segélyek, támogatások folyósítását?

F.ZS.: Akkor lett volna jó ez a kötelezettség, ha úgy határozzák meg, hogyha a gyerek sikeresen elvégzi az éppen aktuális osztályt, akkor kap ennyit és ennyit a család. Korbács helyett mindig jobb a sárgarépa, büntetés helyett az ösztönzés.

– A legjobban így tudnák motiválni az állam részéről a családokat és a gyerekek tanulását, hogy ne csak bejárjon, hanem tanuljon is a diák?

F.ZS.: Természetesen! Hogy büntetik, például az óvodásoknál, ha nem járnak be a számukra fenntartott intézménybe, s ahhoz kötik a családi pótlék utalását, már mindent kimerít! Egy gyerek eleve akkor szeret iskolába járni, ha az iskolában jól érzi magát! Ha ott gyűlölik, ha csak kudarcélmények érik, s nem tanítják meg arra, amit a többi már tud, és ő mindig az utolsó, akkor mit fog szeretni az iskolában? Az erre vonatkozó felmérések is a legtöbb országban jobbak, mint nálunk. Például a lengyelek megcsinálták a kilenc osztályos iskolát, s gyakorlatilag onnan már mindenki tovább tud tanulni. A tankötelezettség tizenhat éves korhatárra történt leszállítása is káros. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy ezek a gyerekek lógnak, azon kívül nagyon sokan dolgoznak. A Gyerekesély Egyesület weboldalán megtalálható a “Civil jelentés a gyerekesélyekről 2012-2013″. Rengeteg adatot tartalmaz, s az egyik tanulmány megmutatja, hogy a pesti gyerekek jelentős hányada dolgozik az iskola mellett. Az iskolai hiányzás szankcionálása úgy, hogy a felelősséget egyedül a szülőre hárítom, s az iskola felelőssége gyakorlatilag nulla, a gyerek helyett a szülőt büntetem, az már rég rossz. Ha nincs vonzerő, és csak büntetés van, akkor Magyarország büntetőállam.

– Ezek ismeretében milyen szegénységpolitika lenne ideális? Honnan vehetnénk példát?

F.ZS.: Több megoldásról beszélnek Európában. Nekem a legjobban a garantált alapjövedelem-modell tetszik. Az élet úgy kezdődik, hogy mindenki kap havi harmincezer forintot. Több kiváló magyar tanulmány készült erről, például Bánfalvi István szociálpolitikai szakértő és munkatársai munkája. Ebből világosan kitűnik, hogy ez az intézkedés megvalósítható. Ezáltal egy olyan társadalmi szolidaritás jönne létre, ami sok millió ember helyzetét javítaná, s a többiekét nem rontaná. De már az a szociális minimum is jelentős lépés, amit most Zuglóban, Budapest XIV. kerületében bevezettek.

– A szegények nagy része vidéken él, elszigetelt településeken. A helyi önkormányzat közbelépése, alternatív megoldásai kínálta lehetőség jelenthetne segítséget, nem?

F.ZS.: Szétválasztották az állami, úgynevezett jövedelempótló segélyeket és a fogyasztási, önkormányzattól kapott segélyeket. Állami segélyekért a járáshoz kell folyamodni, az önkormányzati támogatásért az önkormányzathoz. Az önkormányzatnál megszűnt a lakásfenntartási segély és számos méltányossági ellátás. Az elosztás módjáról minden önkormányzat maga dönt, sok esetben a polgármester egyedül. Ha az önkormányzat nagyon szegény, kaphat valamennyi állami támogatást. Úgy tűnik a meglévő, bár szórványos adatokból, hogy a Kádár-rendszernek fontos hozadéka volt, hogy a falu és város közötti hihetetlen egyenlőtlenség csökkent. Azóta egyfolytában nő a szakadék, s ehhez a problémához az állam, az önkormányzatok is hozzájárulnak. Nagyon tudatos dolgok történnek, például – mint most Miskolcon – kitelepítették a cigányokat, ha nem is ilyen durva módszerekkel. A gyerekszegénység sok leszakadó településen kétségbeejtő.

– A cigányok helyzete hasonlóan nem adhat okot optimizmusra. A cigányok életkörülményeit utoljára a Kemény István – Havas Gábor végezte kutatás vizsgálta. Jelenleg mit tudunk, milyen a cigányok helyzete?

F.ZS.: A cigányok helyzete soha olyan rossz nem volt, mint manapság. Ezt két, az Európai Szociális Alapból finanszírozott, kormányzati kutatás igazolja, amelyek 2011-ben és 2014-ben készültek. Korábban megvoltak a mindennapi megélhetést biztosító foglalkozások, szakmák, s az azokhoz szükséges helyek, gyárak. Aztán bekövetkezett a drasztikus, a cigányok életét megnehezítő változások egész sora. A nagy többséget érintő munkahelyvesztést követő szegénységet a diszkrimináció súlyosbítja. Éppen ezért a szegény cigányok szegényebbek, mint a nem cigány szegények. Ez egyébként nem magyar sajátosság, Romániában és Bulgáriában is nagy a cigányszegénység.

– Csalog Zsolt kedvezőtlen képet festett a cigányok jövőjével kapcsolatban már a kilencvenes évek elején.

F.ZS.: Kemény Istvánnak is az volt a véleménye, hogyha Magyarországon így marad a cigányok helyzete, akkor harminc év múlva lesz fél millió ember, akiknek nem lesz állása. Igaza lett. Ezt lehetett látni, meg is mondtuk, csak a mindenkori hatalom nem törődött vele.

Azonban a helyzet idővel még rosszabb lesz. A kistérségekben, településeken, falvakban a polgármestertől fog függni minden. Nincsenek normák, csak kegyek vannak. Több kutatás bizonyítja, hogy a közösségi házakban több helyen nem engedik be a cigányokat a többség nyomására, s a polgármester nekik ad igazat. A kódolt cigányellenesség a mostani bevándorló-ellenességben is jól kitapintható.

A szegényellenesség átfordul cigányellenességbe, holott a szegények többsége nem cigány. A kiszolgáltatottság nagyobb lesz, s a függőség tovább rontja a már meglévő rossz és kilátástalan helyzetet. A pénz fogy, de kevesebb a jog, és nő az önkény.

Ayhan Gökhan – Izsó Zita

Forrás:

http://szocio.atlatszo.hu/

„Amerikából jöttem, cigány vagyok”

Mintha egy űrlény szállt volna le közéjük, úgy néztek a katalán roma szervezetek vezetői az előttük álló, sugárzó szépségű fiatal nőre. Rosamaria Cisneros-Kostic Chicagóban született, édesanyja katalán roma, édesapja szerb származású volt. Az apa korán otthagyta a családot, Rosamariát édesanyja nevelte, a kislány gyakran ingázott Illinois és Katalónia között.

Mikor flamencót táncol, akkor érzi magát igazán szabadnak

– Két különböző világban éltem – mesélte a nemrég Budapesten járt Rosamaria, aki egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban és Spanyolországban végezte. A tánctörténetből is diplomázott profi flamencotáncos és -oktató, tánctémájú cikkeket publikáló emberi jogi aktivista élt Németországban, Törökországban: ott is merte meg matematikus férjét. Most Nagy-Britanniában laknak, de gyakran megfordul Barcelonában.

– Öt évvel ezelőtt azzal állítottam be az ottani roma vezetőkhöz, hogy segíteni szeretnék. Először nem is értették, hogy mit akarok, de aztán sikerült közös nyelvet találnunk –mondta az angolul, spanyolul, katalánul és kicsit törökül is beszélő Rosamaria.

A 32 éves aktivista tevékenységével elsősorban a roma lányok és asszonyok integrációját, illetve oktatását segíti. Az általa alapított szervezettel (Drom Kotar Mestipen, magyarul Út a szabadsághoz) különféle kurzusokat szerveznek. Írni, olvasni vagy éppen angol nyelvet tanítanak, de arról is beszélnek a foglalkozásokon, hogy az érintett családanyák és diákok miként küzdjenek az iskolai szegregáció vagy éppen az iskolából kihullás ellen.

– Bármennyire is férfiközpontú a roma társadalom, a családokban a nők, az anyák az első számú döntéshozók. Tőlük függ elsősorban, hogy a gyerekeket bent tartják-e az iskolában, megbirkóznak-e a nehézségekkel, a spanyol oktatásban is jelen lévő szegregációval – magyarázta Cisneros-Kostic. Gyerekfejjel neki is sok problémája volt Chicagóban, a társai rendszeresen összeverték, rossz angoltudása miatt ki akarták tenni az iskolából. Csak az édesanyja elszánt küzdelmének köszönheti, hogy nem maradt ki onnan.

– Az édesanyám nélkül biztosan nem jutottam volna el oda, ahol most vagyok – mondta a többdiplomás Rosamaria, aki büszkén vallja, hogy ő „American gypsy”. Vagyis amerikai cigány, akikből szerinte sokkal több van, mint azt Európában gondolják. A spanyol GDP közel 19 százalékát adó, 7,5 millió lakosú Katalóniában Cisneros-Kostic becslése szerint 200 ezer cigány élhet. Elég erős a bevándorlás Romániából és Bulgáriából.

A cigány közösségek helyzetén az ibériai országot sújtó gazdasági válság csak rontott, bár még mindig jobbak a körülményeik, mint Kelet–Közép-Európa reménytelen szegénységgel küzdő régióiban. Azt mesélte, hogy az Európai Unió is támogatja a Barcelonai Egyetemmel közösen indított, befogadó osztály programot. Ennek célja, hogy tanulóközösségeket hozzanak létre, és a gyermekek mellett az anyák is részt vegyenek az oktatásban.

Miközben a roma családokat arra vezetik rá, hogy a gyermekek fejlődése szempontjából milyen fontos az iskola és az oktatás, az iskolát is megpróbálják a roma családokhoz igazítani. Ez kölcsönös folyamat, közös tanulás, amelyben szóhoz jutnak az iskolába járó gyerekek is. Számukra pedig jó példával szolgálnak azok a roma diplomások, akik eljárnak a Drom Kotar Mestipen rendezvényeire. Hasonló foglalkozásokat szervez Angliában, Coventry környékén, oda főleg cseh és román romák járnak.

Rosamaria tánckurzusokat is tart. Neki a flamenco a kreativitást, az önkifejezést és a korábbi generációk tiszteletét jelenti. – Amikor táncolok, akkor érzem magam igazán szabadnak. Mert ott vagyok a szabadság útján. Azt szeretném, ha a Drom Kotar Mestipen ugyanezt nyújtaná minden résztvevőnek – hangoztatta.

Legnagyobb élménye mégsem a flamencóhoz kötődik. Az írni-olvasni tanító foglalkozásokra eljárt egy nyolcvanéves roma asszony is, aki ott tudta meg, hogy balkezes. Miközben felolvasta első fogalmazását, potyogtak a könnyei.

forrás: nol.hu

A NEM AZ NEM – NÉMA TANÚK MENETE 2014

Nyerges Magdolnának, a Színes Gyöngyök munkatársának beszéde a Néma tanúk menetén:

Nagy tisztelettel köszöntöm a jelenlévőket!

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Nyerges Magdolna vagyok, egy Magyarországon élő roma nő és a Színes Gyöngyök Egyesület képviseletében érkeztem társaimmal, Pécsről. A 11 éve létrejött Egyesületünk fő célja, segíteni a roma nőket családi és társadalmi szerepeikben.

Ez a mai nap azért is mérföldkő szervezetünk számára, mert a Magyarországi Néma Tanúk Mozgalom történetében ma először képviselteti magát egy roma női szervezet.

Mit gondolnak nekünk, roma nőknek miért bír rendkívüli jelentőséggel a családon belüli erőszak problémaköre?

Gondolataimat olyan, Pécs egyik szegregátumában élő, sok, szociálisan hátrányos helyzetben lévő család közvetlen környezetében lakó fiatal roma nőként tárom Önök elé.

Ma a roma nők abban az élethelyzetben vannak, hogy áldozattá válásuk esetén nem tudják, kihez fordulhatnának segítségért, kiben bízhatnának, ki kompetens az adott probléma kezelésében, végezetül, ki az, aki a krízis helyzet elhárítását követően megerősíti őket abban, hogy ne tántorodjanak el a problémájuk tartós megoldását eredményező úttól.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Azt gondolom, hogy fontos úgy nevelnünk fiúgyermekeinket, hogy tudják, egy férfi ne azzal vívja ki magának a tiszteletet, hogy lelki és fizikai terrorban tartja családját! Továbbá, ha leánygyermekeink úgy nőnek fel, hogy tudják, az ideális párkapcsolatban mindkét fél akarata érvényesül, akkor nem alakulhat ki egészségtelen mértékű, egyoldalú dominancia, akkor már sokat tettünk a megelőzés érdekében.

Üzenetünk tehát a roma és nem roma nőknek:

Merjetek lépni, mert lépni kell!

Üzenetünk a társadalomnak:

Gyermekeinknek olyan szülői mintákat mutassunk, mely megfelelően illeszkedik a tiszteleten alapuló kapcsolatokra.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Videó a függőségről, magáért beszél!

Balog Zoltán: Szüljetek 2,1 gazdag, fehér gyereket!

Az már önmagában elég szar, ha az ember rasszista.
Az különösen szar, ha az ember lelkész létére rasszista.
De ha az ember ezen felül még egy ország szociális- és oktatási ügyeiért felelős minisztere is, az egész egyszerűen iszonyú.

Balog Zoltán mindezek tetejébe még jófej tabudöntögetőnek is képzeli magát, miközben arról hadovál, hogy Kelet-Magyarországon elegendő gyerek születik, de sajnos nem a megfelelő családokba.

„(…) a demográfiai ügyek legsúlyosabb fejleménye vagy vonatkozása – azon túl, hogy kevés gyerek születik, és elöregedő a társadalom –, az, hogy hová születnek azok a gyermekek, akik megszületnek.” – szólott ékesen a keresztényi szeretettel és irgalommal látszólag semmilyen viszonyt sem ápoló páter a Népesedési Kerekasztal konferenciáján.

Az ötödik éve fennálló Népesedési Kerekasztal már önmagában egy szakmai abszurdum, és különösen siralmas, hogy a jelenlegi hatalomnak, illetve az általa létrehozott Népesedési Kerekasztalban ülők tekintélyes részének milyen a viszonya a társadalmi valósághoz, illetve a társadalomtudományokhoz. Milyen lenne? Ellenséges. Nemzethaláltól tartanak egy fogyó népességű Európában, amely a lakosságszám-csökkenéssel egy időben a bevándorlókat ki akarja ebrudalni, illetve be sem engedni a kontinensre. Orbán a Die Weltnek beszélt éppen erről pár nappal ezelőtt: szerinte Magyarországon nincsen számottevő bevándorló közösség, amely az ittenitől eltérő kulturális mintákat követne, és „szeretnénk, ha ez így is maradna”.

De nem kell a bevándorlókig elmennünk, hogy megtaláljuk a nettó idiotizmust a jelenlegi kormány népesedéspolitikájában. Hiszen az ország mostani lakossága sem felel meg nekik.

Balog Zoltán emminiszteri regnálása alatt folyamatosan verik szét az oktatást: vonják ki a forrásokat, központosítanak, csökkentik most már nemcsak a felsőoktatási, de a gimnáziumi felvételi keretszámokat, sőt, spórolnak a gyermekétkeztetésen. (Komolyan. Ez már tényleg hihetetlen, nem? Gyerekétkeztetésen, a fenébe is!) A családtámogatásokat úgy alakították át, hogy az a sokat keresőknek kedvezzen, a bejelentett jövedelemmel nem rendelkezőknek – azaz azoknak, akiknek igazán szüksége volna rá – viszont egyáltalán ne is járjon, hiszen ha nincs hivatalos kereset, akkor miből írjuk le a kedvezményt? Coki. Most épp azt találták ki, hogy a családi pótlékot is csak azoknak folyósítanák, akiknek van állása. Bravó! Közben a munkanélküliség csúcsokat döntöget, azt meg ne magyarázza meg nekem senki, hogy közmunkásbérre lehet gyereket vállalni! Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy az ember ne merjen szülni.

De mindezen túl Balog pásztornak azzal is baja van, hogy a magyar ugyan összességében fogy, de a cigányok szülnek bőven. (Itt muszáj megjegyezzük: a magyar cigányok is magyarok.) A lelkész úr igen alacsonynak találja az országban átlagosan 1,3 gyereknyit mutató termékenységi rátát. „Vannak olyan északkelet-borsodi meg Északkelet-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségek, ahol ez (ti. a termékenységi ráta – a szerk.) eléri a 2,39-et, ami egy abszolút pozitív trend lenne egyébként, hogyha ezek a gyerekek olyan családokba születnének, hogy azok a hátrányok, amiket örökölnek, azok azt jelzik, hogy nem a társadalom, az életminőség javításához fognak hozzájárulni” – mondja, és itt a szerző már kapkodja a levegőt.

Nincs mit félremagyarázni ezen az eseten: Balog Zoltánnak ez a sokadik ilyen színvonalú megszólalása. A emberminiszter következetesen cigányozik, akár kérik, akár nem. Idén nyáron, a roma holokauszt emléknapján jó dramaturgiai érzékkel arra intette a cigány közösséget, hogy tartózkodjék az áldozatszereptől, nehogy túlzásba essenek, mint az értikkiregondolok.

Ugyanitt kifejtette, hogy Magyarországról nem deportáltak cigányokat, csak Ausztriából. Igaz, akkor nem létezett Ausztria, mert Németország annektálta. Hogy mégis hova számítandók mindazok a cigányok, akiket 1940-ben írtak össze, majd a második világháború alatt folyamatosan hurcoltak el munkatáborokba, 1944. november 18-án például épp az Óbudai Gázgyárból vittek Dachauba, Balog úr nem árulta el.

Korábban is engedett már meg magának hasonlóan érzékeny viccet:

„a romagyilkosságok úgy történtek, hogy az utolsó gyilkosság Kislétán az éppen a roma holokauszt emléknapján történt, és hát, azt szoktam mondani erre, nyilván egy nagyon keserű iróniával, remélem senki nem érti félre, hogy úgy látszik, hogy a gyilkosoknak volt stílusérzéke.”

A cikk szerzője sajnos nem talál szalonképes jelzőket a fenti kijelentés minősítésére. [1]

Akinek mindezek az emberierőminiszteri kijelentések nem szolgáltatának elegendő muníciót egy agyérgörcshöz, azzal kéjesen osztom meg az újságot: Balog Zoltán most épp azt fejtegeti, hogy a szükséges gyerekek sajnos nem megfelelő helyre születnek. Windisch Judit (vs.hu) cikke szerint maga is elismeri, hogy „egy hátrányos helyzetű térségbe, szegény, cigány családba született gyerek háromszoros hátránnyal indul egy középosztálybeli, közép-magyarországi család gyerekéhez képest.”

Csodálkozzunk el egy kicsit efelett. Időzzünk itt, hiszen a kormány is itt időzik, ahelyett, hogy megpróbálná ezt az igazságtalanságot felszámolni. Ők inkább ráerősítenek erre. Úgy tűnik, arra játszanak, hogy a szegények nyomorukban majd csak kihalnak.

Különösen szomorú ez annak fényében, hogy Balog úrnál ott van a válasz is a saját problémafelvetésére.

„(…) hogyha az állam és mi magunk nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket, ha nem lesz jó a családpolitikánk, akkor (a hátrányos helyzetű családokba született gyerekek – a szerk.) teherként fognak megjelenni a szociális ellátórendszerben.”

Nos, drága Balog úr, jó hírem van! Megvan a megoldás: a kormány és az állam tegyék meg a szükséges intézkedéseket! Legyen jó a családpolitikájuk, ne csak a felső-középosztálynak, hanem a társadalom egészének! Ilyen egyszerű. Komolyan.

Számolják fel a gazdagoknak kedvező családpolitikát, terjesszék ki a szociális hálót! Dolgozzanak ki valós foglalkoztatási modelleket, és támogassák hülyére a kis- és középvállalkozásokat, akik valójában munkát biztosíthatnak az igazán nehéz helyzetű rétegnek! Koncentráljanak különösen a nőszegénységre! Öntsenek végtelen mennyiségű pénzt a közétkeztetésbe és a közoktatásba, ugyanakkor adják vissza, sőt, növeljék az oktatási intézmények autonómiáját és szakmai eszköztárát! Létesítsenek ösztöndíjakat és szociális támogatásokat az iskolába járók életben tartására! Terjesszék ki és minőségbiztosítsák a felnőttoktatást! Építsenek ki szociális bérlakásrendszert! Tegyenek aktívan a nők elleni erőszak és a nők hátrányos munkaerőpiaci és oktatási rendszerbeli megkülönböztetése ellen!

Mindezek az intézkedések kevesebbe kerülnek, de több adó- és járulékbevételt hoznak, mint a stadionépítések és az atomerőmű-panama, viszont cserébe egyszerre segítenek a leszakadó rétegeknek összeszedni magukat, és ösztönzik az ön által annyira áhított középosztályi népszaporulat növekedését.

Vállalkozni és munkát vállalni 49%-os bérterhek mellett, és egy olyan adóhivatallal, amely szarik az ezermilliárdos áfacsalásokra, de szívatja a kkv-szektort, ez nemigen fog menni. A szegények akkor fognak nyugdíjalapot termelni – úgy látszik, maguknak már tényleg nem számít más, csak az egyes emberek után szedhető állami bevételek, hát legyen –, ha hagyják őket élni. Kezdeményezni. Tanulni. Dolgozni és vállalkozni.

A középosztály pedig akkor szül, ha biztonságban érzi magát szociálisan. Most azonban nagyon biztosan látjuk, hogy ha csak egy kicsit is megbicsaklunk egzisztenciálisan, akkor már nemigen tudunk kimászni a gödörből.

Magyarországon a nők elszegényedésének vezető oka továbbra is a gyerekvállalás. Ma Magyarországon nincs szociális háló, amely megtartana bennünket, ha épp elcsúszunk. Az elesetteket meg kifejezetten gyűlöli az állam.

Amíg a fenti alapvető szociális intézkedések nem történnek meg, addig – és itt sírok és kurvára utálom ezt a rongyos életet, de addig – sajnos igenis a családpolitikában foglalt helye van az abortusznak, mert ebben a társadalomban gyerekeket szülni felér az orosz rulettel.

———————

[1] Balog korábbi megszólalásait kigyűjtötte: Földiák Vince, köszönet neki!

forrás: http://magyarinfo.blog.hu

Papp Réka Kinga

Velux ösztöndíjak

Az UWC Magyarországi Egyesülete a dán Velux alapítvány (www.veluxfoundation.dk; www.uwc.org) támogatásával két ösztöndíjat hirdet meg nemzetközi érettségit adó külföldi iskolákba állami gondozott, leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségben lakó illetve roma/cigány származású diákok számára, kétéves időtartamra.

Az iskolákról és a Nemzetközi Érettségiről
Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 14 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, Kanadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hongkongban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban, Hollandiában, Németországban és Örményországban.
Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálja a személyiséget, fejleszti a problémamegoldó készséget, toleranciára, felelősségtudatra nevel; továbbá fogékonnyá teszi a fiatalokat a világban jelen lévő, globális problémákra. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában a végzett diákjaink képessé válhatnak arra, hogy akár nemzetközi környezetben is képviseljék a magyar kultúrát és tudományt.
A diákok két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB, http://www.ibo.org) programját végzik el. Ez egy világszerte egységesen elismert, színvonalas képzési rendszer – a továbbtanulási arány ezekből az iskolákból gyakorlatilag száz százalék. A Nemzetközi Érettségi Program a “teljes ember” nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett a diákok részt vesznek sportfoglalkozásokon, kreatív tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes munkát végeznek.

Az ösztöndíj juttatásai
Az ösztöndíj fedezi a tanulás, a szállás és a teljes ellátás költségeit, évi egyszeri oda-vissza utazás költségét, a zsebpénzt és a biztosítást, szükség esetén a nyelvi előkészítést.

Kik pályázhatnak?
Ösztöndíjaink megpályázására jogosultak azok a 16-18 éves (2015. szeptember 1-jén 16. életévüket már, de a 19- et még be nem töltött) szakközépiskolai vagy gimnáziumi képzésben résztvevő személyek, akik érettségi vizsgájukat 2016-ban vagy 2017-ben tennék le, és megfelelnek az alábbi feltételeknek:

I.
1) magyar állampolgársággal rendelkeznek és középiskolai tanulmányaikat magyarországi oktatási intézményben folytatják, vagy korábban legalább 5 iskolai tanévet magyarországi oktatási intézményben végeztek, vagy
2) nem magyar állampolgárok, de az ösztöndíj beadásakor legalább három megkezdett tanéve magyarországi oktatási intézményben tanulnak és magyarul beszélnek.

ÉS

II.
1) állami gondozottak, és ezt a Gyámhatóság igazolásával bizonyítják, VAGY
2) LHH (leghátrányosabb helyzetű) kistérségben laknak (ezek listája elérhető honlapunkon: www.uwc.hu/docs/LHH_k.pdf), és ezt lakcímkártyájuk fénymásolatával igazolják, VAGY
3) a roma/cigány kisebbség tagjai, amiről írásos nyilatkozatot küldenek.

A Velux alapítvány céljainak megfelelően a 2. ill. 3.pontban megjelölt csoportból elsősorban olyan diákok jelentkezését várjuk, akik családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 65000 forintot, beleértve a segélyeket ill a vállalkozásokból és más forrásokból szerzett bevételeket. Az egyesület fenntartja a jogot, hogy a válogatás későbbi szakaszában a különböző jövedelmi forrásokról dokumentumokat kérjen, ill. az ösztöndíjra esélyes diákok környezetével megismerkedjen.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik elég nyitottnak és talpraesettnek érzik magukat ahhoz, hogy két évig multikulturális környezetben, egy idegen országban éljenek és tanuljanak, és rátermettségüket tanulmányi eredményükkel, közösségi munkájukkal, iskolán kívül végzett tevékenységükkel bizonyítani tudják.

Az angol nyelv legalább közepes szintű ismerete előny, de nem mindenképp szükséges feltétel. Az UWC iskolák felkészültek az angolul kezdetben gyengébben beszélő diákok fogadására is.

Hogyan lehet pályázni?

Pályázni online regisztrációt követően lehet a Velux pályázás menüpont alatt.
A pályázati anyagok postára adásának határideje: 2015. január 7. szerda 23:59.

Az írásos pályázat alapján a második fordulóba jutott jelentkezőket személyes interjúra hívjuk, melynek időpontja 2015. február 14. szombat. Az itt megismert jelöltek közül választjuk ki a harmadik forduló résztvevőit. Ez egy kétnapos tábor melynek időpontja, 2015. március 7-8 (szombat-vasárnap). Itt közös tevékenységek, játékok során ismerkedünk a résztvevőkkel. A pályázáskor kérjük figyelembe venni, hogy a fenti időponton nem áll módunkban változtatni. A távolmaradás a jelentkező ösztöndíjpályázatból való kizárását vonja maga után.
A második és harmadik fordulón való részvétel ingyenes, az útiköltséget is téríteni tudjuk.

Kapcsolat, érdeklődés: veluxosztondij@uwc.hu

http://www.uwc.hu

AZ INTÉZMÉNYI SZÜLÉS SORÁN A NŐKKEL SZEMBEN MEGNYILVÁNULÓ TISZTELETLEN ÉS DURVA BÁNÁSMÓD MEGELŐZÉSÉRŐL ÉS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalásban állt ki a nők azon alapvető emberi joga mellett, hogy a várandósság és szülés során a lehető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátásban, és az emberi méltóságot tiszteletben tartó bánásmódban részesüljenek.

Az elégtelen egészségügyi ellátás, a nők önrendelkezési jogát figyelmen kívül hagyó, tiszteletlen bánásmód sérti a nők jogait, negatív hatással van a nők és gyermekük testi-lelki egészségére, a családok, a társadalom jóllétére nézve.

A WHO felszólítja a döntéshozókat, az ellátásban részt vevő szakembereket, kutatókat, aktivista szervezeteket és magukat a nőket, hogy együttes erővel lépjenek fel a szülészeti erőszak minden formája ellen.

Az állásfoglalás magyarul letölthető innen:

Click to access who-2.pdf

forrás: http://www.szuleteshaz.hu/

A Baranya Megyi Rendőr-főkapitányság tanévkezdéssel kapcsolatos hírlevele

BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY  7622 Pécs, Vargha Damján u. 1. 7621 Pécs. Pf.: 237  72/504-441 BM:23/1199 Fax: 72/504-414 BM:23/1045 : ambrusz@baranya.police.hu

 

Tisztelt Szülők!

Eljött az augusztus, a tanévkezdés előtti utolsó hónap!

Sok kisdiák szeptemberben kezdi meg az iskolai tanulmányait. Az első napok, hetek igen megterhelők a gyerekek számára. A szülők és persze a tanítók feladata, hogy a beilleszkedést, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást megkönnyítsék. Az emberek mindig nehezen viselik a változásokat, főként igaz ez a gyerekekre.

Próbálunk az Önök segítségére lenni az alábbi tanácsainkkal:

Az iskolák megközelítése sok esetben igen balesetveszélyes. Reggelente minden szülő igyekszik a lehető legközelebb megállni gépjárművével az iskola kapujához. Jellemző, hogy az idő szűke miatt feszültség és kapkodás jellemzi az embereket. Fordítsanak több időt úti céljuk elérésére, a sietség könnyen vezethet balesethez. Parkolják le biztonságban az autót és próbálják meg gyalogosan megközelíteni az épületet. A kijelölt-gyalogos átkelőhelyen történő átkelés mindig nagy odafigyelést igényel, tartsák be a közlekedési szabályokat, mutassanak jó példát gyermeküknek. Az otthon és az iskola közötti közlekedési útvonalat úgy válasszák meg, hogy az megfelelő legyen akkor is ha a gyermek már önállóan közlekedik.

A gyermek mindig előre legyen tájékoztatva arról, hogy ki megy érte az iskolába. Lehetőleg ne egyedül induljon haza (vagy egyéb programra), amennyiben nincs lehetőség arra, hogy a kisgyereket hozzátartozó kísérje haza, fogjon össze a közelben lakó osztály- vagy iskolatárs szülőkkel, és segítsék együtt a gyermekek biztonságos közlekedését.

Legyen alapszabály, hogy a gyermek idegentől nem fogad el semmit, és ne menjen el sehova idegennel. A gyerekek könnyen befolyásolhatóak, legyen begyakorolva az idegenekkel szembeni, megfelelő magatartás! (pl.: Akkor se üljön be az autóba, vagy menjen el idegennel ha fagylaltot, játékot vagy egyéb a gyermekek számára érdekes, izgalmas dolgot ajánl!)

Legyen a gyermeknél a szülők telefonos elérhetősége, ha szükséges tájékoztatni lehessen a gyermek hollétéről.

Fontos, hogy csak olyan tárgyakat vigyen magával a kis diák az iskolába, ami feltétlenül szükséges a tanórákon, foglalkozásokon.

A különböző okos eszközök, drága holmik nem az iskolába valók, mert ezzel csak veszélynek tesszük ki a kis tanulót, könnyen válhat áldozattá. (Alkalom szüli a tolvajt, szoktuk mondani és egy kis gyermek könnyű célpont lehet.) Abban az esetben, ha mindenképpen szükség van például a mobiltelefonra, akkor azt rejtve hordja a nebuló, továbbá az sem baj, ha egy olyan készüléket használ, ami olcsó (elég ha „csak telefonálni” lehet vele).

A diákok szeretnek dicsekedni az új, divatos, márkás ruhaneműkkel, kiegészítőkkel, ékszerekkel, amiknek a jelenléte szükségtelen egy iskolában és a porta mellett csak növekszik a kupac, amit a gyerekek elhagynak, a szülők pedig hiába keresnek.

A pénznek nincs szaga, és könnyen lába kél. Abban az esetben ha pénzt kell vinni az oktatási intézménybe, legyen minél előbb leadva, befizetve, nehogy a nagyszünetben derüljön ki, hogy már nincs ott ahol hagytuk!

Amennyiben az iskolában dolgozik iskolarendőr, szükség esetén forduljanak hozzá bizalommal, kérjenek tőle segítséget!

Bejelentést tehetnek a Rendőrség ingyenesen hívható

telefonszámain is

107 vagy 112

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztálya

We are the world roma verziója

A feldolgozás a Polgár Alapítvány tehetségtáborában készült.